Háttérbeszélgetések

Ditzendy Mariann és Arisztid

Melyek a Fokoláre mozgalom fő kihívásai ma Magyarországon?

(Ez az általam lejegyzett változat, Mariann és Arisztid még nem nézte át.)

Mariann: Alapvetően persze mindegyik ponthoz lehet valamit mondani, van benne valóság tartalom, de azt mondom, hogy nem ezek a legfőbb problémái a Fokoláre mozgalomnak ma Magyarországon. Nagyon keményen szervezeti és humán kérdések vannak terítéken. Tehát ha a szervezeti fejlesztés szemszögből nézzük, akkor a mozgalom elérte már az inflexiós pontot és jelen pillanatban lefelé halad. A kérdés az, hogy tud-e ebből fordítani vagy szépen csendben megszűnik. Mi nagyon sokat beszélgettünk erről.

Palkó Segítsetek, mi az inflexiós pont?

Arisztid: Inflexiós pontnak nevezzük a szervezeti ciklusnak azt a pontját, ahol ha felismeri a szervezet azt, hogy stratégiai változtatást kell létrehoznia, reformokat kell végrehajtania, akkor elindítható egy újabb fejlődési ciklus. Ez valamilyen minőségi változást jelent. Ha ez elmarad, akkor a ciklus gyakorlatilag egy lefelé forduló pályára áll. Chiara távozásával a mozgalom lassú fejlődési pályája megállt, törés mutatkozik az ívben, de ez ugyanakkor egy gyorsulást is jelenhet, amennyiben felhívja a változás szükségességére a szervezet figyelmét, amely elindíthat egy újabb történetet. A változás szükségességére egyéként már Chiara is felhívta a figyelmet. Ezt a folyamatot egy függvénnyel is ábrázolhatjuk. Az egyenes fejlődési vonalon látható a stagnálás. Itt képződik egy zárvány, ami gyakorlatilag azt az energiamennyiséget jelzi, amit akkor kell majd be fektetned, amikor vissza akarod állítani a növekedési pályára a szervezetet. Minél hosszabb a stagnálás, annál nehezebb újra növekedési pályára állítani a szervezetet, és ez könnyen jelentheti a végét. Itt nyilván azért számításba kell vennünk, hogy van az egész dolognak egy nem feltétlen racionális oldala, de én ott látom a figyelmeztető jeleket. De lehet. hogy ez is csak tünet.

A minap  megnéztem a mozgalom honlapját, és a magunkról szóló részben ott szerepel az, hogy hány tagunk van Magyarországon, talán 900, ha jól emlékszem, és 10.000 az érdeklődő. Világszinten pedig beszél 190.000 tagról és nem tudom hány millió érintettről. Ezek mutatószámok, melyek gyakorlatilag megmutatják, hogy a szervezet hol tart azoknak a céloknak az elérésben. melyekről Chiara beszélt. Itt racionális célokról beszélek, nem metafizikaiakról. Chiara azt is jelezte, hogy nagyon komoly kihívások várnak rénk a világban, és hogy ebben a világban nekünk kell lenni a víznek. Sok szeretet kell ahhoz, hogy ennek meg tudjuk felelni, és ennek a missziónak valamilyen módon eleget tudjunk tenni. Ehhez ezeknek a mutatóknak is valamilyen módon növekednie kellene. Hihetetlen mennyiségű helyen kellene jelen lenni, és ott lépéseket tenni. Ehhez képest azt látom, hogy jelenleg a szervezet metafizikus fázisban van, tehát befelé néz.

A mostani Máriapoli témája is nagyon jellemző ebből a szempontból: a személyes Isten-kapcsolat. Könyörgöm, a közösségi lelkiségében vagyunk, és a társadalmi kihívások kellős közepén nekünk most ezzel kell foglalkozni.? Persze mindenképpen kegyelem forrása lehet, ha a Mű e mellett döntött, de így nem nézünk szembe az alapvető problémánkkal. Újra és újra beszélünk az egységről, beszélünk egymás kölcsönös elfogadásáról mint a párbeszéd alapjáról, miközben ez nem működik, sem az országos szinten, sem a fokolárok között, amennyire én látom, sem a világban nem működik, mondjuk Európa nyugati meg a keleti fele között, sem a zónák között. Ebben a párbeszédben egymás megértéshez, elfogadásához kellene eljutnunk, a másik jó szándékának a feltételezéséhez, a kíváncsi figyelemhez, hogy a másikban, aki egy tök más szituációban él, a karizma milyen gondolatokat szül, mit vált ki belőle. Én nem ezt az éhséget látom, hanem inkább egy befele nézést, alapvető definíciók meg alapértékek keresését…

Mariann: Illetve ennek a következménye az utánpótlás hiánya. Nincsenek papi és szerzetesi hivatások az egyházban … Engem megdöbbentett, hogy amikor a fiatalokról beszéltetek, Dénes összesen kettő tudott felmutatni, hogy velük lehet valamit kezdeni. Tehát nincs meg a mozgalomban az a fajta lelkesedés, az a tűz, ami vonzó tud lenni a fiatalok számára.

Arisztid: De nem is nagyon akar. Ahányszor a fiatalokról van szó, mindig a „fiataljainkról” beszélünk, a fokoláre családokban felnőtt fiatalokról. Én egy állandóan jelen lévő feszültséget élek meg ezzel kapcsolatban De azokkal is csak addig, ez a személyes tapasztaltunk, amíg gyakorlatilag teljesen rá tudnak hangolódni arra a fajta gondolkodásra, amit a velük foglalkozók képviselnek. Arra a szűk körre gondolok, akik velük találkoznak. Nekünk ez volt a Gen3-kal kapcsolatos tapasztaltunk, és a fiaink eltávolodásával kapcsolatban a Műtől. És nem vagyunk ezzel egyedül, mások is megélték. A mozgalommal egy új világlátást, egy új, nagyon fiatal világlátást hoztunk a világba, ez jött Chiarával a világba, amivel a hetvenes években meg tudtuk fogni a fiatalokat. Ennek most is ott kéne ragyogni, most is meg kéne fogni a fiatalokat, most még inkább, hiszen sok vonatkozásban most még keményebb a helyzet a világban. De nincsenek ilyen nyitások kifelé, nemhogy a világ fiataljai de, még a az egyház fiataljai, a más az egyházban élő fiatalok felé sem. Most volt az Ipsosnak egy kutatása a vallásosságról. Döbbenetes az, amit Magyarországról mond. Hogyha a valamilyen módon vallásosakat nézzük, akkor ott vagyunk az élmezőnyben, 70% környékén, de ha a templomba járókat nézzük, amit le lehet fordítani úgy, hogy a hitét intézményesen vállalók, akkor annak meg az alján. Ez az egyházra nézve is nagyon szomorú, erről cikkezik a Hodász meg mások. Ezek nagyon érdekes elemzések, de a mi szempontunkból is döbbenetes. Akik a közösségekkel foglalkoznak, többek között a vallási és az egyházi közösségekkel, azok azt mondják, az egyház atomizált … A mi dolgunk lenne, hogy valamilyen módon a közösségre találásban segítsünk mindenkit.

Ráadásul ez egy olyan televény, meg lehet figyelni az inflexiós pontot, nem csak a szervezet életében, hanem az egész társadalom életében, mert lehet máshol is látni, megjelenik ez a fajta az intézményektől való távolodás. Ez tart majd körülbelül szerintem egy évtizedig. Gyönyörűen lehetett látni ezt a nyugati országokban, és ahol nem tudtak ezzel mit kezdeni, és nem tudták mozgósítani valamilyen módon a hívőket, ott zuhanás szerűen visszaesett a hívőknek a száma. Különösen a fiatalok esetében, mert nem volt, aki átadja ahitet, hiányzott a közösségi keret, a közösségi oldószer, a közösségi közeg, amiben fel tudták volna venni ezeket a dolgokat. És ebből a szempontból azt kell mondani, hogy a plébániáink is zártak. Van dolgunk!

És nem a köldöknézés. Engem az is kiakaszt, hogy még mi, akik ilyen élcsapat lennénk a gondolkodásban és a többiben, múltkor felvettél egy rakás kérdést, a tartalmi észrevételek utána a szervezeti válasz az volt, hogy először csak belül, először csak magunk között, csak a mieinkkel.

Palkó: Itt segítene, ha tudnátok konkrétumokat is mondani a fiatalok eltávolodásának az okairól.

Ez pótlólagos kérdés, nem hangzott el. Nekem van hipotézisem erre, de erről majd később. esetleg írjatok hozzá valamit.

….

Palkó: Milyen irányba kellene akkor tovább lépünk, hogy felfelé emelkedő légáramaltok sodrába kerüljünk? Hol kéne változtatnunk?

Arisztid: A legyezőket kéne ráznunk, hogy legyen emelkedő légáramlás. Szerintem, ha valahova nézni kell, akkor magunk közé kell nézni. Tehát Jézussal közöttünk tudunk csak előre menni, vissza kéne szereznünk ezt az élményt. Ahhoz, hogy Jézus közöttünk legyen, ahhoz tényleg kell egymással beszélnünk. Nem csak a Művön belül. Az a minimum, hogy a Művön belül beszéljünk. Az a minimum, hogy egymással szóba tudjunk állni, ez egy alapvető feltétel. De folyamatosan és intenzíven kellene a párbeszédünket kifelé és az együttműködés felé irányítani. Itt a „kifelénél” nem Európára gondolok, meg a világra, természetesen oda is, hanem kifelé, a Művön kívül. Itt vannak az eszméletlen nagy kihívások, ezeket kellene valamilyen módon felvállalni. Én a „Dare to care”-t itt látom, vagy itt látnám nagyon szívesen működni. Tehát azt gondolom. hogy ezt a kettőt egyszerre úgy lehet megvalósítani, hogy természetesen egymás között találkozunk, de a résztvevőknek a harmada soha nem volt belső. Amikor Castelgandolfóban vagy Cadinében voltunk, a plébániai mozgalom saját találkozóin, akkor is tele volt olyanokkal, akik muzulmánok voltak meg nem tudom én micsodák, de nekem a LoppianoLab volt az, ami nagy példa volt. Abban az értelemben, hogy nézzük meg, hogy ezt át tudjuk-e beszélni, tudunk-e itt vízként működni. Én ezt látom, meg nagyon kéne vizsgálni egymásnak a tereit, tehát hogy ki hol dolgozik, ki mit csinál, ott hogyan tud hatni, onnan mit tud behozni. Hogyan valósítható meg vagy tehető át életbe a karizma a legkülönbözőbb területeken, és bátorítani az embereket, a tagjainkat abban, hogy ezt használják. Ha kiviszik, akkor élni fog. Nem tudom, én valahol ezt látom, meg hát igazság szerint nem látom, hanem élem.

Mariann: Ehhez kapcsolódik, hogy a Fokoláre ma Magyarországon úgy működik, mint egy titkos társaság, mint a szabadkőművesek. A nemzetközi talán jobban látható. Én sem tudok hozzáférni a videókhoz, amikor Chiara a fiatalokkal beszélt, nincsenek leírások a könyveinkről, vagy ajánlások, ha érdekel a lelkiség, akkor ezt és ezt olvas el. Vagy Chiara beszédeiből rövid idézetek, amihez bárki hozzáférhet, amit használhatunk, ha valakinek beszélni akarunk a fokolárról. Mára átalakultak az információszerzés módjai. Nem a Máriapolira fog eljönni, hanem először megnézi azt, hogy mi az egyáltalán, de nem talál róla igazán semmit.

Arisztid:.Tekintsünk például a Kenntenich féle organikus pedagógiára. Pécsi Rita ennek az apostola. Rettenetes mennyiségű anyagot találsz fönt a neten, tök nyitottan, és nagyon sokan használják. Vagy kiváló példa az itteni jezsuiták, de lehetne mondani még többeket. Megtalálsz alapvető dolgokat, beszédeket, folyamatos a kommunikációjuk éles témákban. Jó az Új Város, de alapvetően nekünk jó, befelé.

Palkó: Mennyire befolyásolja a hazai mozgalom a gondolkodását a politikai klíma? Legalábbis annak a generációnak az esetében, amely most vezetői pozícióban van. Talán még a Kádár rendszer örökségével van dolgunk, hogy az állampolgár maradjon otthon, dolgozzon, foglalkozzon a családjával, a közügyeket pedig a párt vagy az állam intézi. Most is sokan azt mondják, hogy a dolgok alapvetően jó irányba mennek, a NER, és a kormány keresztény értékeket képvisel, és az a dolgunk, hogy ezt támogassuk. Én azt tapasztaltam, hogy maga a párbeszéd is egy veszélyforrásként jelenik meg, abban az értelemben, hogy ott megfogalmazódhatnak más elgondolások is. Lehetsz akár konzervatív vagy jobbközép, de az alternatív gondolatok a kormány vonalához képest potenciálisan szavazat vesztéshez vezetnek.

Arisztid: Mit csináltál te az NDK-ban?

Palkó: Megismertem a Fokoláre mozgalmat az egyetemi campuson.

Arisztid: Ott sokkal keményebb diktatórikus körülmények között is tudott működni a Mű. Igen, most is van egy ilyen politikai helyzet, de van millió csatorna, ami meg nem erről szól.

Mariann: Pont az a baj, hogy emellett áll a Fokolárnak a nagy része, a NER-hez kötődik.

Arisztid: Ez nekem furi, de én ettől függetlenül tudok velük beszélni, még ezzel a fajta meggyőződéssel is. Jézus korában még a farizeusokkal is lehetett együtt dolgozni, tehát még a NER-es meggyőződésűekkel is lehet. Jézus idejében is kemény dolgok voltak. Tehát ez egy dinamizálható valami, nekünk nem az a dolgunk, hogy bármelyik tuskó mellett kiálljunk. Azt mondod, hogy a párbeszédet felülírja a jelenlegi politikai helyzetből adódó hátrány vagy veszteség. Tehát ha párbeszéd van, akkor gyengítjük a NER-t. De szerintem ez inkább a te személyes munkádról szóló kritika, mert te mindenféle lehetetlen alakokkal szóba állsz.

Palkó: Én most nem mennék abba bele, hogy mi a különbség a mostani helyzet és az NDK között. Azt gondolom, hogy az ezredforduló tájékán lezajlott a nyugati demokráciákban egy olyan folyamat, ahol egészen új alakot ölt a propaganda és az agymosás, nem csak nálunk, hanem például az Egyesült Államokban is. Hannah Arendt ezt úgy fejezi ki, még a hatvanas évek Amerikájáról szólva, hogy politikai hazugság mindig is létezett, de jelen pillanatban beléptünk egy olyan korszakba, ahol a politikában mindenki hazudik. Én azt gondolom, hogy ez leírja azt a társadalmi valóságot, ami akadályozza azt, hogy bizalmon alapuló, őszinte párbeszéd legyen. Ha ez nem igaz, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy miért nem lehetséges konstruktív belső és külső beszélgetés a közérdekű problémákról, mert abban mindenki egyetért, hogy ez nincs.

Arisztid: Én nem értek egyet azzal, hogy mindenki hazudna. Már a kilencvenes évek végén elkezdtünk foglalkozni a Fidesz által megteremtett virtuális valósággal, ennek az elemeit kutattuk. Nagyon fontos azt megérteni, hogy a hazugság, a politikai hazugság, az nagyon gyakran nem más, mint a különböző inercia rendszerek közötti valóságnak a különbsége. A saját virtuális valóságodban igazad van. Csak az a baj, hogy a virtuális valóságok versenyeznek egymással. Ez valószínűleg a digitalizációban hirtelen megjelenő gondolkodásmód váltásból ered. Nem tudtunk rájönni, de én nem gondolom azt, hogy milliók és rendszerek akarnának hazugságban élni. De amit meg kell tanulnunk, mint fokolárnak és mint víznek, az az, hogy tudunk kell még úgy is átlépni ezeknek a virtuális valóságoknak a határán, hogy közben bele vagyunk gyökerezve valamelyikbe. Mert hogy a mostani létedet egzisztenciálisan és mentálisan stabilan tudd élni, annak az egyik feltétele az, hogy valamilyen ilyen fajta valóságban otthon tudjál lenni. Ez az, ami emberfeletti vagy ami transzcendens, hogy egyszerre tudsz része lenni egy ilyen valóságnak, és végül is minden valóság virtuális, mert ugye minden információ, még a fizikai világ is az energiát túl. Így lehetne ezen túllépni, így maga a logosszal vége, de hogy ez az, ami a Fokolár, hogy valahogy össze tudod kapcsolni a valóságokat, és át tudod csatornázni.

Mariann: Ami ezzel kapcsolatosan a kérdésedre vonatkozik, hogy van egyrészt ez a politikai meggyőződés, de van egy másik, párhuzamos érzés a Műben, hogy ez így nem jó, de tekintetbe véve, hogy a politikai megosztottságban a másik az ördögtől való, ezért még ha nem is a függőséget veszi figyelembe, hanem azt, hogy a másik ennél sokkal rosszabb, mert abortusz-pártiak, mert LMBTQ és minden egyéb, amit akarsz, ezért nem lát lehetőséget arra, hogy egyébként ezt a fajta az elégedetlenségét kommunikálja. Van mozgás, nem a Művön belül, hanem az egyházon belül nagyon kemény kritikai párbeszédek kezdenek elindulni. Tehát olyan emberek, akik keresztények, mernek kritikát megfogalmazni az oktatásüggyel kapcsolatosan, hiszen ők is pedagógusok, és más területen is, de nincs mögöttük senki, és hogy mindenki egy szál magában próbál meg a Facebookon így-úgy-amúgy üzenetet közvetíteni vagy segélykiáltás hallatni, hogy mennyire szükség lenne ezekről beszélni!

Arisztid: Amivel ma délelőtt foglalkoztunk Mariannal, az egy nemzetközi projekt, amelynek a vezetője a cseh Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, és aminek a lényege az, hogy egy úgynevezett négyes hélix, egy négyes spirál szerű együttműködés, azzal a céllal, hogy gyakorlatilag a párbeszédet és az együttműködést segítsék a négyes spirál szereplői között. Ismerjük ezt már régen, csak régen szektorközi együttműködésnek, meg partnerségnek meg egyebeknek hívtuk. Most van hármas, négyes, ötös spirál: a kormányzat, beleértve az önkormányzatokat is, tehát a helyi és nemzeti regionális kormányzatokat, a tudomány és az egyetemek világát, a gazdaság világát és a civil világ, a közösségek világát. Amiben ez különbözik a régi modellektől, hogy régen átfedő rendszerekben, metszetekben meg hasonlóban gondolkodtunk, a mai projekt világban, meg agilis világban ezeket elfogadjuk mint különálló rendszereket, éppen úgy ahogy az előbb a virtuális valóságokról beszéltem, de kilő innovációkat, magyarul kezdeményezéseket, amik meg tudják változtatni a körülöttünk lévő világot. Társadalmi innovációkat, gazdasági meg technológia innovációkat, tudományos innovációkat hoznak be ebbe a térbe, és ezért hívják spirál modellnek. mert ezek keringenek, hol az egyiknél van, hol az egyik valóságában, hol a másik valóságában hozott országban van benne. Benne van Ukrajna is, és benne van Magyarország is. Kellett hozzá Magyarországról is egy szövetséges. Felhívtam a Fidesz propagandagépezetének egyik meghatározó arcát. Nagyon régen nem beszéltünk, visszahívott pillanatokon belül, röviden elmondtam neki, hogy miről van szó, és most már a csatlakozási nyilatkozatukat írtam vele, mert érdekli, megértette, hogy miről van szó, ott akar lenni benne. Az ukránok is tudják egyébként, meg az összes többi szereplő, hogy kik vannak benne ebben a párbeszédben. Így épült maga a rendszer, és Magyarországról most kormányzati szereplőt közvetlenül nem hoztunk be, hanem két nonprofit gazdasági társaság van benne, mi vagyunk az egyik, a másik egy állami tulajdonú cég, és azt mondják, hogy oké, mert tudják, hogy szükség van erre. Tehát ne egymás meggyőződéseiről beszéljük, meg igazságairól meg hasonlókról, hanem a dolgokról, amiket meg kell csinálni, problémákról, amiket meg kell oldani. A szegénység problémája az mindenhol egy objektív valóság, amit általában mindenki felismer, az hogy te ehhez hogyan viszonyulsz, azt nem feltétlenül akarom vitatni. Azon a konkrét problémán, amit ott megnézünk… Egyébként most éppen azt vállaltuk ebben a projektben, hogy Magyarországon, illetve minden országban hat településen, keresünk egy ilyen technológiai vagy társadalmi problémát, kérdést, és valamilyen pilot keretében elindul a dolog, de igazán nem a fizikai vagy a társadalmi problémának a megoldása, hanem az együttműködés helyi beindítása a cél, amibe utána belőhetőek az új innovációk. Érted? Működik, nem molyolunk. És látszik az, hogy ebbe belépnek nagyon-nagyon kemény szereplők, akiről nem gondolnád, hogy őket konkrét kérdéssel keresed meg. Nyilván mérlegeli azt, hogy ennek milyen fajta politikai kockázatai vannak, de tény az, hogy a NER-hez lojális emberek belépnek, sőt magának a NER-nek meghatározó arcai bele lépnek és közreműködnek. Nyilván nem a NER fog föl puhulni, de létrejön közöttünk ott egy olyan kicsi valóság, amiben át tudunk beszélni a dolgokat, arcokat tudunk megismerni, elkezd működni ez a dolog, ami gyakorlatilag teret ad a kar izmának, vagy a karizma ad teret neki. Nem tudom, hogy ez az egész dolog hogy működik, de a tizenöt éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy Ő meg fogod ott születni, és meg fogja teremteni a párbeszédet.

Palkó: Gyerekek, ez óriási! Most nem kommentálom ezt, szerintem vissza fogunk térni ezekre a dolgokra. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a közép európai zóna egy profi céggel végezteti el most a saját önértékelését vagy a helyzet felmérését. Milyen lépéseket kell megtenni a magyarországi Fokoláre mozgalomnak, visszatérek erre, hogy ismét felfelé ívelő pályára lépjen?

Arisztid: Az önértékelés az első.

Palkó: Képes a Fokoláre mozgalom elvégezni a saját önértékelését? Fel van készülve erre?

Arisztid: Kicsiben kell kezdeni.

Palkó: Most valami ilyesmivel próbálkozunk, remélem hogy ez ösztönzőleg fog hatni. Én azt láttam, hogy egy közösség, ha elkezd közösen gondolkodni, és nincsenek felkészülve arra, hogy a kihívásaikat lássák és értelmezzék, akkor újra mondanak olyan dolgokat, amik önmagukban tartják magukat. Kellene valami, ami stimuláló, ami kívülről jön. Tehát a kifelé menés már az önértékelésnél kezdődik. Bizonyára emlékeztek arra, hogy nyolc éve volt egy ilyen kísérletünk éppen veletek, és akkor azt mondtuk, hogy a Fokoláre mozgalom a „közösségek közössége”, azon az alapon, hogy mi egy család vagyunk, Chiara meghagyása szerint. Nem azt mondom, hogy ez volt az oka a befelé fordulásunknak. De ebben az értelmezésben a mozgalom lemondott arról, hogy mozgalom legyen. Fokoláre mozgalomból Fokoláre közösséggé vált. Ebből következik, hogy nincs láthatósága. Tehát nem biztos, hogy a Fokoláre közösségnek megvan a felkészültsége arra, hogy önmagát értékelje. A kifelé menés itt éppen abban lenne, hogy valaki kívülről tekintsen rá, akinek van szakértelme és van egy külső szeme. Ezek lehettek ti is éppen, mert ti hozzátok a szükséges szakmai szempontokat.

Mariann: Igen, de hát amikor a múltban finoman megfogalmazzuk azokat a hiányosságokat és problémákat, amelyek jelen vannak, akkor nem is tudom már minek, azt hiszem „forrófejűnek” hívtak. Volt ilyen találkozásunk, és nem igazán tudtuk ezeket átbeszélni, Hosszú évek óta bennünk van az, hogy nem gondoljuk feltétlenül, hogy a teens for unity tábor az abba az irányba viszi a fiatalokat vagy a Művet, amerre jó lenne, mert hogy a résztvevő fiatalok nem maradnak meg. Nagyon kicsi az a közösség, aki együtt marad. Ott is valahogyan változtatni kéne, de hogyan, más emberekkel kéne vezetni a táborokat, más témákkal vagy rendszeresebben? Ezeket át kell beszélni, mert problémák és hiányosságok sorozata követi egymást.

Arisztid: Olyannal csináltatni szervezetfejlesztést, akinek mindenki tudja a telefonszámát, nem lehet. A személyes kapcsolat az ilyen esetben akadály. Lehet, hogy mi tudunk hozni külső szempontokat, de mi nem vagyunk külsők. A személyes kapcsolat az, ami ilyen esetben akadály. Nem tudod az ellenőrzésed alatt tartani a változókat mint fejlesztő vagy kutató vagy felmérő. Mi ezért nem dolgozunk Kecskeméten, és ha más, közel közelálló szervezettől volt szó, akkor is átadtuk gondolkodás nélkül másnak. Ugyanakkor nagyon jó tudtunk a Váci egyházmegyében dolgozni, ott ugye volt egy kapcsolat a Tibor atyával és az úgy és az úgy tartható. Magának a szervezetfejlesztési folyamatnak a megtervezésében természetesen részt vehet belső is.

Palkó: Olyan külső szakértőre lenne szükség, akinek van fogalma arról, hogy általában mi egy karizma, és felkészülne az egység karizmájából is, egyéként félreviszi a fejlesztést oylan irányba, ami nem Isten terve a Műről.

…..

Palkó: Érdekes módon a kifelé menésnek van egy belső lehetősége is, és ez maga a karizma, amely mindig felülmúlja az aktuális megvalósulást, és továbblépésre, önmagunk felülmúlására invitál bennünket. Olyan folyamatokra lenne szükség, ahol a szervezetünk működésének az értékelését, a folyamtok szabályozását és innovatív megváltoztatását összekapcsoljuk a Paradiso tanulmányozásával és megélésével.

…

Ez két pótlólagos kérdés, mely nem hangzott el. Esetleg válaszoljatok valamit.

Palkó: Most egy másik témát dobnék be, ez a vezetés kérdése. Részt vettem különféle szervezetfejlesztési tréningeken, ahol azt tanították, hogy minden a vezetőktől függ. Hiába csinálsz te innovatív workshopokat, ha nincsenek ott a vezetők és nem értenek egyet, akkor gyakorlatilag nem ér semmit. Én úgy látom, hogy ez a leadership probléma a Fokoláre mozgalomban elég jelentős, nincs elég vezetésre rátermett tagunk. Vannak szent életű emberek, akiknek nincs vénája a közösségek összetartására, vezetésére. A fokolarini vezetők az iskolázottságuknál fogva erősen lelki beállítottságúak, és kevés ismeretük van arról, hogy mit jelent egy társadalmi közegben mozogni. Próbálkozunk azzal, hogy egy kis csoport vezesse a mozgalmat. Hogy látjátok ti a vezetés kérdését, mit lehetne itt tenni?

Arisztid: Amikor a Műbe megérkeztünk, akkor azt értettem meg, az akkori iskoláinkból, és nekem ez nagyon tetszett, hogy az ágak és benne nagyon is világi szereplők és dinamikák, azok mennek jobbra-balra, a saját logikájuknak megfelelően kapcsolódva nagyon sok ponton a világi szervezetekhez, meg a résztvevők világi hivatásához. És ugyanakkor ott van a fokolár az egyes területeken, a tűz ha tetszik, ami körül ott ülnek a bölcsek, az apostolok, a fokolarinók, akik mind ennek a pörgő valóságnak a tapasztalatait gyakorlatilag oda viszik Isten elé vagy a karizma fényében vizsgálják. Ez nekem nagyon tetszett, de aztán a valóság nem ezt mutatta, Magyarországon különösen nem. Amikpr az iskolákon részt vettünk, akkor nagyon sokat hallottunk Chiara elgondolásairól, sok anyagot kaptunk, de aztán a későbbiekben ezt nem tudtuk a valóságban fellelni. Így jutott el hozzánk az „Egy város nem elég”, így ismertük meg a színeket. De erről nem jutott el hozzánk további forrás, fogtam és kidolgoztam saját magam a színek szerinti működést a vállalkozásunk számára, és a mai napig így dolgozzunk. Hogy ennek mennyi köze van ahhoz, ami kifejlődhetett volna a Műben, azt nem tudom, de nálunk van egy ilyen fajta verziója. És az is egy óriási szervezeti szemlélet egyébként, ahogy a színek megjelennek. Ehhez képest pedig az látszott, hogy sokkal inkább a fokolarinók akarnak vezeti, vagy nem feltétlenül akarnak, de olyan helyzetbe kerülnek, azaz nem igazán akarnak vezetni, de azt sem akarják, hogy rajtuk kívül történjenek a dolgok, tehát ahelyett, hogy tűz lennének, ahelyett inkább egyfajta frizsider jellegű működésük van, azaz náluk megállnak a dolgok.

Tehát én azt gondolom, hogy világivá kell tenni a szervezet vezetését. Nem szekularizálni! Tehát van egy spirituális vezetés is, és a kettőnek egységben kell dolgoznia. Ki kell találni, hogy ez a kettő milyen módon működjön együtt, és a kettőnek valahol a metszetében kell megfogalmazni a szervezet vízióját és misszióját, szélesebb részvétellel. És ezt utána cselekvésekre fordítania a helyi valóságokban. De ez egy intenzív, dinamikus építkezést jelent. Tíz éve megy a siránkozás, hogy nincsenek hivatások. Levágták a lábam. Most ezen búslakodhatok évekig, vagy megtanulhatok fél lábbal járni vagy műlábbal futni. Aztán vagy kinő vagy nem, majd meglátjuk. Tehát tudunk ezen változtatni? Ezen lehetett volna gondolkodni két évig három évig, intenzíven, de elment ez az idő. Mintegy tíz éve tart ez a folyamat, látszik, hogy tartósan velünk lesz. Akkor vagy be lehet csukni a boltot, vagy azt lehet mondani, hogy oké, nézzük meg, hogy a karizmát kivel visszük tovább. Tehát én ezt nagyon idegennek éreztem, de mi elég frissek voltunk mi ahhoz, hogy ezekről a kérdésekről beszéljük. Érdekes módon a Lajos Atya, aki sok tekintetben nem egy reform személyiség, azt gondolom, hogy a társadalmi értékek meg egyebek szempontjából ezt bátran kijelenthetjük anélkül, hogy ő ezért mérges lenne. De ő volt az egyetlen, akivel egyébként teljesen nyíltan tudtam ezekről a kérdésekről beszélni, meg veletek lehetett beszélni, ezért indultunk el annak idején, hogy de jó lenne… Máshol mindig lehetett érezni, hogy …

Mariann:  Lajos atya hihetetlen közösségteremtő. Károly atya is egyébként ilyen. Meg kell nézni, hogy az ő működésük során hányan jöttek be a Műbe. Azt láttuk, hogy Lajos hihetetlenül nagy tömegeket tudott megmozdítani. Nem véletlenül van még mindig ekkora fokoláre csapat Kecskeméten meg Tiszakécskén. Kőkemény, hihetetlen nagy munka olyan közösséget összerakni,  akik a papjuk távozása után is együtt maradnak, évekkel később is.

Arisztid: Nem vagyok ott a zonetta tanácsban, de azt érzékelem, meg az ő elmondásából tudom, hogy sok minden ő rajta áll meg (Mit jelent: nem megy tovább, vagy ő a tartópollére?). Egyébként ő nyíltam kommunikál. Nem tudom, hogy vele miért működik, de azt, amiért működik, azt meg kéne ragadni. Mi azt szoktuk mondani, hogy a karizmán kívül semmi nincsen, amivel a Lajossal egyetértenénk. Nagyon különbözik a világ látásunk. De hogy öröm van bennük amikor találkozunk, és folyamatosan keressük egymást társaságát. Valahogy ezekre a pontokra kellene építeni valamit a Műben. Párbeszédeket elindítani…