Háttérbeszélgetések

Berndt Mihály

Melyek a Fokoláre mozgalom fő kihívásai ma Magyarországon?

A vallási pluralizmusról

Misi: Ez egy kihívás, de nem gondolom, hogy ez az elsődleges problémánk. Most például ott voltunk Bécsben, az Együtt Európáért találkozóján. Egyszóval én azt érezem, hogy nálunk ez nem meghatározó, nagy probléma, elég jól működik. 

Palkó: Nálunk van felekezeti sokszínűség és van a zsidóság. A Fokoláre mozgalomnak mi a viszonya a vallási vagy felekezeti pluralizmushoz?

Misi: Nem tudom, mennyire van jelen a kapcsolat a zsidósággal, de én ezt nem érzem nagyon problémásnak.

Palkó: Miben látod akkor a fő kihívást?

Misi: Szerintem a társadalmi-politikai klíma és az ifjúság elkötelezettsége. Majd az elérhetőség, láthatóság, integráció a helyi környezetbe. Az elvilágiasodást és a csökkenő vallási részvételt sem érzem annyira problematikusnak. A Fokoláre mozgalom Magyarországon nem nagyon mozdul, kifelé. Tehát magunkban forgunk, a programjainkkal, az energiánkkal építjük magunkat, és nagyon kevés az, amivel kifele megyünk. És igazából nem foglalkozunk vagy nem eléggé, nem megfelelően foglalkozunk azokkal a társadalmi kérdésekkel, amik ma felmerülnek a társadalomban. Vegyük például az Új Emberiséget. Amikor szóba kerül egy téma, akkor az a szokásos reakció, hogy ezzel már a kormány foglalkozik, és mindent nagyon jól csinál és a mi feladatunk az, hogy támogassuk. A dolgok egyéként is kényszerpályán mozognak, mi se tudunk jobbat, mi nem tudunk semmit tenni, csak támogatni.

Az anyag ezeket sorolja:  nacionalizmus, migráció, identitás. Én arra helyezném a hangsúlyt, hogy azokkal a kérdésekkel nem foglalkozunk, ami foglalkoztatja a társadalmat. Nekünk ezekről a kérdésekről is kellene egymás között beszélgetni és valamilyen módon a karizmából fakadó válaszokat kidolgozni. És ezzel még ki is állni: Nekünk ezzel és ezzel a kérdéssel kapcsolatban ez és ez az álláspontunk.

Beer Miklóssal olvastam egy interjút, aki ezt hiányolja az egyházban is. A közérdekű kérdésekben az egyháznak meg kellene szólalnia. És el kellene mondani azt, ami a mi a hitükből vagy a mi esetünkben a mi karizmákból következik. Én is ezt érzem egy olyan problémának, ami igazi kihívás, és ez kihatással van nagyon sok mindenre.

Palkó: A belső párbeszéd hiánya akadálya kifelé fordulásnak.

Misi: Igen. Mert mivel tudsz kimenni? Megjelenhetsz egyénileg is, de igazán az lenne jó, ha együtt meg tudnánk fogalmazni azt a gondolatot, azt a javaslatot, amit mi mint karizma mondunk a világnak. És ezzel együtt jelennénk meg.

Nagyon sok kérdésben szakértők is vagyunk, és meg lehetne szólalni szakértőként is. Erre nagyon nagy szükség lenne. Most hirtelen csak Imre, mint építész jutott eszembe. Megjelenik egy-egy cikke az Új városban vagy másutt. De mi mennyire hallgatjuk meg Imrét, vagy kíváncsiak vagyunk-e arra, hogy mit mond? Imre szaktekintély Magyarországon, aki átlátja a helyzetet, és orientálni tud minket azokban a kérdésekben, amik felmerülnek és foglalkoztatják a társadalmat.  

Palkó: Az a gondolat, hogy támogassuk a kormány politikáját, és nem annyira arról van szó, hogy mi tegyünk valamit. Ez lehet még az előző rendszer öröksége, ahol a párt a magánéletbe parancsolta vissza az állampolgárokat.

Misi: Nem vagyok abban annyira biztos, hogy ez egy maradvány, örökölt dolog, hanem inkább. egy tudatosan létrehozott helyzetet, egy erős nyomás az embereken. Érezd azt, hogy mi mindent nagyon jól csinálunk, neked nem kell gondolkozni a dolgokon. Szóval ez szerintem nem egy öröklött dolog. (Vagy nem csak az!)

Palkó: Valaki nemrég azt mondta nekem, hogy nem vitatkozni kell, hanem támogatni, mert ha kritizáljuk a kormányt, akkor az a liberális ellenzék malmára hajtjuk a vizet és szavazatokat veszítünk. Ez a félelem van mögötte.

Misi: A valóság azonban nem erről szól, a dolgoknak nemcsak politikai oldala van. A kérdés nem az, hogy liberális vagy nem liberális, hanem hogy mik a valós társadalmi kérdések. Olyan irányú döntési folyamatokat kell szorgalmaznunk, amelyek a közjóra irányulnak. Nekünk ezekre a folyamatokra reagálnunk kellene, de mi nem tesszük.

Ifjúság

Misi: Ez egy régi dolog, hogy nem találjuk a fiatalokkal a hangot, nem tudjuk őket megszólítani. Ez egy komoly probléma. Nem biztos, hogy csak mi vagyunk ennek az okai. A fiataloknak talán nehezen megy a döntések felvállalása. De mindenképpen ki kellene találnunk valamit arra, hogy a fiatalokat meg tudjuk szólítani. A saját fiamat látom, aki „eltávolodott”, de az alap ott él benne, ebben él és mozog. De az általunk megszokott módon őt nem tudjuk megszólítani.

Elérhetőség, láthatóság

Misi: Ha mi nem tudjuk egy közéleti témához a hozzájárulásunkat adni, akkor nem jelenünk meg, nem vagyunk láthatóak, kizárjuk magunkat.

Palkó:  Néhány fokoláros pap jelen van a közösségi médiában és erőteljes kormánypárti vonalat képvisel. Sokan úgy gondolják, hogy a Mozgalom kormánypárti.

Ez az interjúban nem hangzott el, én szúrtam be utólag. Esetleg reagálhatsz rá.

Igen, ez így van. Nem is abban érzem a problémát, hogy elmondja a saját gondolatait, véleményét az adott kérdéssel kapcsolatban, hanem azt, hogy lennének valóban olyan kérdések is, amikkel nem foglalkozik, amikre nem reagál, pedig világos, hogy nem épp keresztényi cselekedet a kormányzat részéről… (Pl.: „Aki keresztény, nem terjeszthet hamis híreket, nem alkalmazhat karaktergyilkosságot, nem terjeszthet gyűlöletet a médiumokon keresztül” – Ferenc pápa.) Emiatt érezhető, hogy „kormánypárti” a Mozgalom. Mert azért a papjaink meghatározóak - egy egyházi mozgalomról lévén szó….

Misi:  De már sok minden változott, az Új Város online egy jelentős lépés volt, de még mindig nagyon „újság”.

Palkó:  Én azt gondolom, hogy az Új Város jó irány, de más platformok is léteznek. Gondolok itt a Wikipédián való jelenlétünkre. Ma ez egy elsődleges tájékozódási forrás.

Misi: Erre nincs energiánk. Szerintem lenne, de ezeket az energiákat, kapacitásokat saját magunk turbózására használjuk. Keveset foglalkozunk ezekkel, pedig ez fontos lenne.

Palkó: Keresnünk kellene a közösségi tevékenység vagy elköteleződés új formáit. Ma az emberek nehezen vállalnak fel egy felelősséget hosszabb távra. Inkább belátható részfeladatokat vállalnak. Alkalmazhatnánk az önkéntes munka „mozaik” rendszerét. A feladatokat részekre bontjuk, és azt mondjuk: Tudsz hetente két órát erre a feladatra szánni? Vagy: El tudnád készíteni a PME magyar Wikipedia cikkét az olasz alapján? Egy másik forma lehetne az alkotó napok: Összejön egy csapat egy napra, a vállalásuk erre az egy napra szól, és elkészítenek öt Wikipedia cikket vagy lefordítják a Paradiso 4-5 oldalát. Itt persze szükség van egy koordinátorra.

Misi: Igen, ez jó gondolat, jó módszer. De ekkor is találnunk kellene koordinátort!

Palkó: Pontosan mit értesz „turbózáson”?

Misi: Ha végig nézem azokat a programokat, amik most a Műben vannak, van elég sok. Nem bírsz részt venni még azokban sem, ami téged érdekel. Még mindig nagyon találkozókban gondolkozunk, ez van a központban, ennek van prioritása mindennel szemben. Tehát, ha valami más felmerülne, arra már nincs energiánk. Te nagyon jól ismered ezt a „Pakisztánt”, erre már nincs kapacitás. Vagy itt vannak ezek a gyűjtések, a Kárpátalja, az hogy valamit konkrétan csináljunk. Ha én nem ülök a mikrobuszba én nem vásárolok be a Metróban, akkor senki nem fog bevásárolni. Ha van egy ilyen kezdeményezés, akkor arra nagyon nehéz erőket találni. De a találkozók szervezésébe iszonyatos energiákat teszünk.

Palkó: Sokszor hangsúlyozzuk, hogy mi egy család vagyunk, és elfelejtjük, hogy ezt a családot utána ki kell terjeszteni fokozatosan az egész társadalomra, az egész emberiségre, és nem bezárkózni egy olyan családba, ami biztosságot ad.

Misi: A család lépjen ki a saját köréből. Egyébként a családot is erősíti, ha valamit kifelé együtt teszünk. Ez bennünket is sokkal jobban összehoz.

Integráció a helyi környezetbe

Palkó: Más szóval „inkulturáció”. Gondolok itt például arra, hogy mit jelent a PME átültetése egy hazai, magyar kontextusba. Erről beszéltünk a múltkor a nemzetközi elnökséggel.

Misi: Ez most egy nagyon nehéz kérdés, nem tudom, pontosan hogy lehetne. Ha arra gondolok, hogy kikkel volt kapcsolat a politikában, például a Kővári János. Most nem tudnám elképzelni, hogy a Jánossal le tudnánk ülni úgy, mint ahogy pár évvel ezelőtt. Emlékszem, hogy amikor még országgyűlési képviselő volt, tudtunk egymással beszélgetni. Elmondta, hogy neki mik a fő kérdései. Most nem érzem, hogy meg lehetne őt hívni, mert annyira „bepörgött”. Polgármester szeretne lenni Pécsen, elég nagy esélye van hozzá, és most mindent alárendel ennek.

Palkó: Korábban kritikusan viszonyult a kormányzathoz, és most mintha ez megváltozott volna.

Misi: Igen, ez nagyon megváltozott benne. Korábban fideszes volt, és akkor utána valami miatt megszakadt ez a kapcsolat, és ellenzéki körökben mozgott Pécsen, zöld kérdésekben. És most, amikor megválasztották az új polgármestert, ahol az ellenzék győzött, akkor János irányt váltott, és nagyon kemény fideszes, néha arrogáns és támadó lett. Úgy érzem, politikai érdekek alá rendeli a működését és megnyilvánulásait.

Polarizáció Magyarországon

Misi: A kérdés az, hogy mi a polarizáció gyökere. Szerintem az, hogy egyre erőteljesebb az olyan társadalmi irányítás vagy az olyan politika, ami generálja a polarizációt és nem engedi kibontakozni a társadalmi párbeszédet. Gyűlöletkampány van, kezdve a migránsozástól a sorosozásig. Az EU felé is egy ilyen támadó, harcias jellegű a hozzáállás. Mindenkivel problémánk van és mindenkinek neki megyünk. A politikai kommunikáció kihatással van a közgondolkodásra. Mindennek neki kell menni, ami ellenkezik a mi meggyőzésünkkel. Ez egy egészen döbbenetes módon a vérünkké kivált. Ebből nagyon nehéz kibújni, mélyen beleivódik az emberekbe, ami szerintem nagyon-nagyon veszélyes és tragédiákhoz is vezethet.

Én a 1996 óta, azaz már 27 éve a közigazgatásban dolgozom, és a közigazgatás ma egy romhalmaz, egyszerűen nem működik, aminek működnie kellene, és ennek nagyon komoly következményei vannak.

Egyébként Ferenc pápa is beszél erről a jelenségről a Laudato si enciklikában. Azt mondja, hogy amikor nem működtetik rendesen a közigazgatást vagy tönkreteszik azt, az bűn, hasonló a gyilkossághoz. Én úgy látom, hogy ez a mai közigazgatás helyzete Magyarországon.

Egyébként a múlt héten mondtam fel a munkahelyemen, és azért, mert igazából nem működik ez a rendszer, és nem tudok normális munkát végezni. A fizetést meg nem akarom fölvenni azért, mert lógatom a lábamat. Talán Imre is beszél majd arról, hogy mindent jogszerűen meg lehet úgy csinálni, hogy hozunk egy jogszabályt a saját érdekeink érvényesítésére, és utána azt csinálunk, amit akarunk. Ez egy borzasztó dolog.

Álljon itt egy példa a Hungaroringgel. A mogyoródiak nehezen tudnak létezni, mert a hétvégeken mindig van valami. Korábban a jogszabályok ezt nem tették volna lehetővé. Aztán hoztak egy jogszabályt, ami lehetővé teszi ezt, és a mogyoródi polgár nem szólhat semmit, minden jogszerű.

A Savaria nyári egyetemen döbbentem rá, hogy mi a zajvédelemben messze nem állunk olyan rosszul ahhoz képest, ami a városépítésben, településfejlesztésben van. Ott egyszerűen nincs olyan, amit ne tudnának megcsinálni. Az egyes beruházásokat egyszerűen kiemelik a hatályos jogszabályok alól, a közösségi és a környezetvédelmi előírások alól. Senki nem nézi az építési előírásokat. Ez tönkreteszi a bizalmat. Az akkumulátorgyárak körüli tiltakozás is azt mutatja, hogy nincs már bizalom. Nem hisszük el már, amit a kormányzat mond, mert oly sokszor rászedtek bennünket. Szóval én nagyon tragikusnak érzem a közigazgatás helyzetét. Van mellettem két kolléga, fiatalok, akik egyszerűen nem is láttak azt, hogy hogy működik normálisan a közigazgatás. El lehet képzelni, hogy mit jelent ez a jövőre nézve.

Palkó: E magatartás mögött az húzódik meg, hogy a kétharmaddal mindent meg lehet csinálni, és jogszabályokat saját kényünk kedvünk szerint alakíthatjuk. Ezt láttam például a Múzeum sziget tervével kapcsolatban. Van valakinek egy szakmai álma, és hatalom kell neki, hogy ezt megvalósítsa, és amikor hatalomara jut, akkor tűzön-vízen keresztül átveri a saját elképzelését.

A törvénytelenség egyik oka lehet a saját álmok megvalósítása, a másik, hogy akarok magamnak egy olyan házat építeni, amelyet a hatályos jogszabályok nem engednek, de én akár a szabályok megváltoztatása árán is meg akarom azt valósítani. Aztán ott van a puszta gazdasági érdek. Te hogy látod? Mi mozgatja ezt a törvényességet nem tisztelő magatartást?

Misi: Talán a gazdasági érdek a döntő, meg a politikai célok. A legfőbb probléma az, hogy ennek már kiterjedt gyakorlata van, hálózatként, futószalagon működik. Aki bekerül a közigazgatásba, az azt látja, hogy így kell ezt csinálni.

Palkó: Évekkel ezelőtt az olaszországi mű futtatott egy törvényességi programot a középiskolások számára. Talán mi is próbálkozhatnánk ilyesmivel.

Misi: Szerintem nem törvényességi, hanem erkölcsi kérdés. A probléma nem jogi, hanem erkölcsi…A törvényességi program esetleg rámutathat a meglevő problémákra, a joggal való visszaélések lehetőségére, gyakorlatára.

Palkó: Mennyire kapcsolódik össze hazánkban ez a gyakorlat vagy a politikai táborhoz való tartozás a megélhetéssel? Talán ezt is a Kádár rendszerből örököltünk, ahol volt nyolcszázezer párttag, és legtöbben azért voltak párttagok, mert ez kisebb-nagyobb előnyöket biztosított számukra. Különösen vidéken érezhető ez, ahol vállalkozóként nem maradsz talpon, ha nem vagy Fidesz szavazó. Hasonló az önkormányzatok helyzete. Már szinte nyíl titok, hogy az ellenzéki önkormányzatok nem számíthatnak annyi juttatásra, mint a kormánypártiak.

Misi: Igen, ez az egyik része a problémának. Bele kell állnod a rendszerbe, hogyha érvényesülni akarsz. A másik az, hogy az elmúlt években nagy volt az agymosás, és ma az emberek saját érdekeik ellen is döntenek, mert annyira bele van állva ebbe a gondolkodásmódba. Sokan szavaznak, anélkül, hogy alaposabban belegondolnának.

Mi egy háttérintézmény vagyunk, és le van korlátozva, hogy kivel beszélhetünk. Ha egy újságíró felhív téged, akkor szólsz a sajtósnak, neki pedig engedélyt kell kérnie, és a gyakorlat az, hogy ellenzéki médiának nem adunk interjút. Nekem nagyon rossz érzés, hogy amikor az újságírók érdekes és lényeges kérdéseket tesznek fel, és akkor egyszerűen nem lehet nyilatkozni. De hasonló a helyzet a belső munkaértekezletekkel is. Nehezen jutunk el oda, hogy merjünk egymással a problémákról beszélni, hogy egy munkatárs szabadon elmondja, hogy milyen megoldandó problémája van. Úgyhogy ez az egyik oka annak, hogy én felálltam. Úgy éreztem, hogy nem tudnék ebben a közegben normálisan mozogni.

 Az eredményes társadalmi párbeszéd feltételei

Palkó: Vetítsük ezt most a Fokoláre mozgalomra. Hasznos lehet ezt jobban megérteni. Voltak már próbálkozásainak a múltban a párbeszéddel kapcsolatban, de most egy „új kezdetről” beszélünk.

Inkluzív és reprezentatív részvétel, kölcsönös tisztelet és bizalom légköre.

Palkó: A Fokoláre mozgalom minden ága-bogának részt kellene vennie, beleértve az ifjúságot is. És legyen elérhető információ, ami alapján a párbeszéd folyik. Az is fontos, hogy a Mű vezetése támogassa ezt a párbeszédet, hiszen a párbeszéd célja az lenne, hogy elvezessen a közös cselekvésre.

Misi: Igen, ez mind oké, de fontos lenne, hogy ebben a párbeszédben ne csak az intézményi, belső ügyeinket beszéljük meg, hanem a társadalmi kérdéseket is, mert így leszünk képesek arra, hogy menjünk kifelé. Mindarról kellene nekünk is beszélnünk, amiről a sajtóban olvashatunk. Biztos, hogy akkor sokkal többen jönnének. Ilyen társadalmi kérdések lehetnek az Európai Unió, a közoktatás és a pedagógusok helyzete, az egészségügy. Nálunk a mozgalomban több pedagógus és orvos van. Ha összejönnek, segíthetnek egymásnak eligazodni a jelen helyzetben, és utána közösen javaslatokat kidolgozni. Én tehát azt hiányolom, hogy nem beszélünk egymás között ezekről a társadalmat foglalkoztató kérdésekről.

Itt van például a pedagógusok helyzete. Olvasom a híradásokat és az elemzéseket a neten és nem tudom, hogy a mieink mit gondolnak róla. Én itt annak örülnék, ha valamennyi érintett véleményét meghallgathatnánk. Nem tudom, hogy lehetne ezt elindítani. Ebben én egy nagy lehetőséget látnék a fiatalok bevonására is. Lépes lenne ez az inkluzív és reprezentatív részvétel felé. És ez lenne a feltétele annak is, hogy a mozgalom mozdulni tudjon kifelé. Itt a valóságról beszélhetnénk, ahogy azt a karizma fényénél látjuk, és túlléphetnénk azon, hogy a kormánypárti vagy ellenzéki paneleket ismételgessük. Tehát nem konfrontálódni kellene, hanem megoldásokat, javaslatokat kidolgozni. Miért nem jelentkeznek pedagógusnak a fiatalok? Milyen a korfája a pedagógus társadalomnak? Ma az egész rendszer sok pedagógus hivatástudatán és hősies, néha extrém helytállásán alapul, amelynek a vége a kimerülés vagy a pályaelhagyás. Nem fenntartható egy olyan rendszer, aminek a terhét sokan mártírként cipelik. Az ingyenes egészségügy is hasonló problémákkal küzd. Az én gerinc problémámmal legközelebb októberben tudnak foglalkozni.

Ma még nehezen tud megszólalni az, aki „másképpen látja” anélkül hogy ne csattanának a dolgok. Most még ott tartunk, hogy nem megyünk bele ezekbe a kérdésekbe, hogy a kapcsolatainak ne sérüljenek. El kéne jutnunk oda, hogy közösen lássuk, hogy mik a tények és mik a valós problémák. És lehetnek különböző vélemények, hogy ezeket hogy kellene megoldani.

Palkó: A zónatanácsban nemrég egy munkacsoport azzal foglalkozott, hogy melyek az elhagyott Jézus arcai a zónánkban. Az első helyen a polarizációt említtették. Tehát számunkra is talán most a legfontosabb az, hogy a közösségi lelkiség erőforrásaiból merítve túl tudjunk lépni a párbeszédet lebénító akadályokon. De a polarizáció nem csak ránk jellemző. Hasonló a helyzet az USA-ban is. Ott úgy döntöttek, hogy a mozgalom egész programját a párbeszédre építik fel. Létrehoztak egy dialógus platformot „Hearts for the human family” címmel, amely egyszerre indigó és narancs program, együttműködve a jezsuitákkal és a ferencesekkel. Tehát a társadalmat foglalkoztató kérdésekkel foglalkoznak, szakértők bevonásával, akiket többnyire a mozgalmon kívül találnak meg, de akik olyan lelkiségi háttérrel rendelkeznek, amely közel van Chiara karizmájához. És ezekre a találkozókra hívnak újakat is.

Misi: Szerintem nagyon jó! Erről beszéltem többször is az interjúban!

Palkó: A művön belül tehát igen fontos lenne eljutni a párbeszédre ezekről a kérdésekről. „Kifelé menni” azt is jelentené, hogy igyekezzünk a munkahelyi környezetünkben is meghonosítani a párbeszéd ilyen kultúráját. Sajnos ma utópiának tűnhet, hogy ilyen kis munkahelyi csoportok létrejöjjenek. Valaha „környezeti sejtenek” hívtuk ezeket, ahol a cél végső soron az volt, hogy köztünk legyen Jézus, és az Ő gondolatit próbáljuk felszínre hozni.

Misi: Voltak munkahelyi sejtek (vannak is!), ezek azonban olyan dolgokban működtek együtt, amelyek nem a szakmájukkal függött össze. Például egy iskolában széppé tették a környezetet, virágot ültettek a bejárathoz, de egy pedagógus környezeti sejt nem foglalkozott szakmai kérdésekkel. Pedig biztos van olyan kollégája mindenkinek, akivel valamilyen mértékben szót lehet érteni és el lehet kezdeni építkezni. De ez a célkitűzés egyelőre nem nagyon él bennünk.